Vissza a középkorba! Kiajánló: Utazz velünk az időben.

Az időutazás szerint a téridőben, nem csak a térben, hanem az időben is lehetséges utazni. Ezt a tudományos elméletet bizonyítja az a pár fiatal, akik a Turul-Sas Hagyományőrző tagjaiként ápolják és tovább adják őseink habitusát. Céljuk az, hogy  történelmi múltunk, származásunk feltárása által megerősítsék az ifjúság nemzeti elkötelezettségét és betekintést nyújtsanak a középkor titkaiba.

A képeken látható bemutatót Koltón tekinthették meg az érdeklődők, a Máramarosi Magyar Napok rendezvénysorozat keretein belül, amit múlthéten több környékbeli  faluban is megrendeztek. A kezdeményezést Apjok Norbert, Máramaros megye parlamenti képviselője indította el, ami osztatlan sikernek örvendett.

 

Nagyon látványos eszközökkel és a kornak megfelelő öltözékkel illusztrálták a középkori udvari élet misztikumait.

 

A nemes férfiakat népviseletbe öltözött udvarhölgyek is elkísérték. Bár mindenki tudta, hogy ez csak egy lovagi torna ábrázolása, de átszellemülten figyeltünk minden apró mozdulatra. 

 

Olyan színészi alakításoknak voltunk szemtanúi, amik teljesen élethűvé és valóságossá tették a középkort a nézők számára.

 

Kard, tőr, buzogány, szablya. Csak egy pár fegyver azokból, amiket testközelből is ismertettek a nézőkkel. 

 

Egy igazi keresztes lovag. 

 

Az udvarhölgyek kellemesen csengő dallamokra mutattak be középkori táncokat, amit a természetesség és a kecsesség jellemzett. 

 

Kis mosoly a páncélok mögül. Tudják, a zord külső, gyakran lágy belsőt takar. 

 

Íjászversenynek is szemtanúi lehettünk, amit szintén teljes átéléssel és lelkesen szemléltettek.

 

 A lovagok bebizonyíthatták bátorságukat a közönség, az uralkodó és nem utolsósorban a hölgyek előtt. 

 

A középkorban csak a tehetősebb réteg közül kerültek ki lovagok, mert csak ők engedhették meg maguknak nehézpáncélos lovas hadviselés személyes költségeit. 

 

A Turul-Sas Lovagrendnek köszönhetően pár órára mindannyian lovagok és udvarhölgyek lehettünk. Hatalmas élmény volt megtapasztalni, hogy elődeink milyen megmérettetéseken és élethelyzeteken mentek keresztül. Jó, hogy vannak ilyen elkötelezett fiatalok, akik nem engedik elveszni az efféle erkölcsi és morális értékeket.

(Fotó: Oravecz Csongor, Szöveg: Tar Henrietta)

 

Magyar helyek a rendőrakadémián

„Hetedik éve tartanak fenn helyet országosan a Rendőr Akadémia tanintézményeiben a magyar és más nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok számára. Az idei 17 hely is azt bizonyítja, hogy az RMDSZ 2010-ben kormányhatározatba emelt javaslatának mai is jól látható eredménye van” – nyilatkozta Apjok Norbert RMDSZ-es képviselő, az alsóház közrendészeti bizottságának tagja azt követően, hogy kérésére a Máramaros megyei rendőrség arról tájékoztatta, a 2017-es tanévben 6 helyet tartanak fenn magyar diákok számára a rendőrakadémián. A megyei rendőrség közleménye szerint további 11 helyet különítettek el a nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok számára az altisztképző iskolákban. Jelenleg zajlik a felvételi az akadémiára.

Szórványvidéken egyáltalán nincs, vagy csak elvétve van magyar, vagy magyarul beszélő rendőr. Apjok Norbert képviselő kifejtette: „a rendőrakadémián, illetve az altisztképző iskolákban külön helyeket tartanak fennt a magyar fiatalok részére, rajtunk múlik, hogy élünk ezzel a lehetőséggel, vagy sem. Mi azért dolgozunk, hogy az erdélyi magyar fiataloknak lehetőségük legyen a szülőföldön való boldogulásra.”

A rendőrakadémia felvételi vizsgájához szükséges dokumentumok listáját és további információkat a www.academiadepolitie.ro,www.scoaladepolitie.ro, illetve a www.scoalapolcj.ro oldalakon találnak.

Magyarul tanulni előny! – 6. beiskolázási kampányát indítja az RMDSZ

Az RMDSZ hatodik éve indítja útra beiskolázási kampányát, amelyben arra hívja fel a magyar és etnikailag vegyes családok, szórványban élő szülők figyelmét, hogy jó és fontos magyarul tanulni. Idén négyrészes riportfilmben mutatják be a dévai, nagyenyedi, kalotaszentkirályi és szamosújvári kisiskolások életét, akik bentlakókként vagy naponta ingázókként a nehézségek ellenére is a magyar oktatást választották. Emellett tájékoztató honlap is indul: http://tanuljmagyarul.rmdsz.ro/, ahol a szülők a beiratkozáshoz szükséges információkat találják meg.

„Az elmúlt hetek, hónapok történései azt bizonyítják, nem egyszerű ma a magyar oktatás helyzete: iskolákat lehetetlenítenek el, osztályok szűnnek meg. Mindezek ellenére tudatosítanunk kell: közös érdekünk, hogy gyermekeinket magyarul taníttassuk. Ez az ő javukat szolgálja, másrészt csak így biztosíthatjuk azt, hogy évek múltán is lehessen magyarul tanulni bölcsődétől az egyetemig − hangsúlyozta Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a kampány indításának apropóján március 3-án, majd hozzátette ebben a tudatosításban kérik az előző években is hathatósan közbenjáró történelmi magyar egyházak, civil szervezetek és sajtómunkatársak segítségét.

Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége által indított kampány tájékoztató anyagokban, szakemberekkel is alátámasztott érvekkel mutatja be, melyek a magyarul tanulás előnyei. A média hathatós közbenjárásával, rádió és TV-spotokban azt hangsúlyozzák, anyanyelvén minden diák könnyebben és gyorsabban tanul, a magyar osztályban megtanult énekeket, mondókákat, verseket, néphagyományokat máshol nem ismerik meg a gyermekek, emellett a vegyes családok gyermekeinek is jó a magyar iskola, hiszen aki több nyelven beszél, az ma már könnyebben talál munkát.

Magyari Tivadar oktatásügyekért felelős ügyvezető alelnök elmondta, 1989 után folyamatosan növekedett a magyar iskolát választó magyar családok aránya, és csökkent a román iskolát választóké. Ez azzal magyarázható, hogy a korábban visszaszorított magyar oktatási kínálat is egyre bővült. A múlt évtized végére ez a növekedés lelassult, főleg a szórványosodás miatt, de sok helyen a magyar iskolák viszontagságos körülményei miatt is. „Közben tovább javult az iskolai kínálat, felújítottak, modernizáltak magyar iskolákat, óvodákat, amelyek semmivel sem maradnak el a román intézetektől. Erről pedig hatékonyan tájékoztatni kell az iskolaválasztás előtt álló szülőket. Erre vállalkozott az RMDSZ, hogy évről évre magyar iskolaválasztásra bátorító kampányt szervez, főleg szórványbelieket, illetve vegyes házasságokban élőket megcélozva” – magyarázta.

A szakember szerint valószínű, hogy hosszabb távon a népességfogyás miatt nem tartható például az évi kilencezres, magyar elemi osztályba íratott gyermeklétszám, de a magyar és román oktatás között választók körében a jelenlegi arányokat javítani kell a magyar oktatás javára. Mindig lesznek magyar vagy vegyes családok, ahol mindenképpen román iskolát választanak, de sok család van, ahol jobban elgondolkodnak a választáson, ha pontos, világos érveket és bátorítást kapnak.

Mint mondta, szakértők megfigyeltek az utóbbi 1-2 évben egy érdekes tendenciát: a szórványban immár vegyes házasságban él – a párválasztási lehetőségek változása miatt – több olyan magyar személy is, aki ugyan román párt választ magának, de erősebb magyar kötődéssel rendelkezik, és ragaszkodik ahhoz, hogy gyermekük magyar óvodába, magyar iskolába járjon.

Az előkészítő osztályokba való jelentkezés március 16-ig tart, az óvodásokat március és április folyamán lehet beíratni. A szükséges papírok és ütemtervvel kapcsolatos információkat a http://tanuljmagyarul.rmdsz.ro/ honlapon találhatnak a szülők, emellett a szakiskolába és líceumba jelentkező diákok is.

A riportfilm-sorozatot az Erdélyi Magyar Televízió tűzi műsorára, ennek beharangozó kisfilmje a https://www.facebook.com/RMDSZ/videos/1226244150791859/ linken érhető el.

Forrás: Bányavidéki Új Szó

Megalakultak a parlamenti szakbizottságok

December 22-én délután szavazott a Képviselőház és Szenátus plénuma a szakbizottságok megalakulásáról és ezek összetételéről. Az RMDSZ az elmúlt parlamenti ciklushoz viszonyítva számos kulcsfontosságú szakbizottságban lát el elnöki, alelnöki és titkári tisztségeket az alábbiak szerint:

A Képviselőházban 21 parlamenti képviselő nyert mandátumot a december 11-i választásokon az alábbi szakbizottságokban fognak tevékenykedni:

1. Biró Rozália Bihar megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, elnök

2. Szabó Ödön Bihar megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, alelnök

3. Benkő Erika Kovászna megyei képviselő – Európai ügyek bizottság- alelnök, Emberjogi bizottság, tag

4. Bende Sándor Hargita megyei képviselő – Ipar- és szolgáltatás ügyi bizottság, alelnök

5. Csoma Botond Kolozs megyei képviselő – Közigazgatási bizottság, alelnök

6. Csép Éva Andrea Maros megyei képviselő – Munkaügyi és szociálisvédelmi bizottság-titkár, Esélyegyenlőségi bizottság, tag.

7. Vass Levente Maros megyei képviselő – Egészségügyi bizottság, titkár

8. Faragó Péter Arad megyei képviselő – Környezetvédelmi bizottság, titkár

9. Kelemen Hunor Hargita megyei képviselő – Kulturális bizottság, tag

10. Korodi Attila Hargita megyei képviselő – Külpolitikai bizottság, tag.

11. Márton Árpád Kovászna megyei képviselő – Jogi bizottság, tag.

12. Seres Dénes Szilágy megyei képviselő – Közigazgatási bizottság, tag.

13. Erdei-Dolóczki István Szatmár megyei képviselő – Költségvetési- és pénzügyi bizottság, tag.

14. Antal István János Konstanca megyei képviselő – Gazdasági bizottság, tag.

15. Benedek Zakariás Szeben megyei képviselő – Szállításügyi bizottság, tag.

16. Sebestyén Csaba Hargita megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag.

17. Kulcsár Terza-József Kovászna megyei képviselő – Emberjogi bizottság, tag.

18. Magyar Loránd Bálint Szatmár megyei képviselő – Mezőgazdasági bizottság, tag.

19. Apjok Norbert Máramaros megyei képviselő – Távközlési bizottság- tag, Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag.

20. Biró Zsolt Maros megyei képviselő – Oktatásügyi bizottság, tag.

21. Ambrus Izabella Brassó megye képviselő – Jogi bizottság tag.

A Szenátusban 9 szenátor nyert mandátumot a december 9-i választásokon, ők az alábbi szakbizottságokban fognak tevékenykedni:

1. László Attila Kolozs megyei szenátor – Egészségügyi bizottság, elnök

2. Tánczos Barna Hargita megyei szenátor – Mezőgazdasági bizottság-alelnök, Pénzügyi bizottság-tag.

3. Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor – Oktatásügyi bizottság- alelnök, Külpolitikai bizottság-tag.

4. Turos Lóránd Szatmár megyei szenátor – Kulturális bizottság- alelnök, Ember- és kisebbségügyi bizottság- tag.

5.Verestóy Attila Hargita megyei szenátor – Honvédelmi, közrendi és nemzetbiztonsági bizottság-tag.

6. Cseke Attila Bihar megyei szenátor – Közigazgatási bizottság, tag.

7. Fejér László Ödön Kovászna megyei szenátor- Szállításügyi bizottság, tag.

8. Derzsi Ákos Bihar megye szenátor – Munkaügyi és szociális bizottság-tag, Ipari bizottság-tag.

9. Császár Károly Maros megyei szenátor – Jogi bizottság, tag.

Letették az esküt az RMDSZ parlamenti frakcióinak tagjai – új időszámítás kezdődik a Szövetség parlamenti tevékenységében

Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióinak tagjai szerda délelőtt tették le az esküt, így hivatalosan is 21 képviselő és 9 szenátor képviseli az erdélyi magyarokat a 2016-2020-as időszakban a parlamentben. Az ideiglenesen létrehozott alsóházi bizottságban a Szövetség részéről, a képviselőház egyik legfiatalabb törvényhozójaként Apjok Norbert vett részt a munkálatokban.

Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: „egy új időszámítás kezdődik a parlamentben, hiszen nemcsak az RMDSZ parlamenti frakciói frissültek, hanem számos más politikai alakulat színeiben is új képviselők jutottak be. Az RMDSZ azon fog dolgozni, hogy valóra váltsa azokat az ígéretek, amelyeket a kampány ideje alatt vállalt a magyar közösségekkel szemben.” Korodi kifejtette, hogy az idei választások mérföldkőnek számítanak abból a szempontból, hogy a parlamentbe számos fiatal szakember jutott be román alakulatok színeiben is, ez által megvan a kellő tőke ahhoz, hogy a parlament hitele javuljon, amely egy erős demokrácia alapja.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője úgy értékelte, hogy a parlament és ezen belül az RMDSZ legnagyobb kihívása az elkövetkezendőkben az, hogy olyan törvényeket dolgozzanak ki, amelyeket nem lehet többféleképen értelmezni. „Az a dolgunk, hogy olyan jogszabálykeretet teremtsünk Romániában, amely nem hagy kiskapukat a törvények értelmezésében, mi több: a kisebbségekre vonatkozó jogszabályokat ne lehessen számunka kedvezőtlen módon értelmezni” – mutatott rá Cseke Attila Bihar megyei szenátor.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője Korodi Attila Hargita megyei képviselő, frakcióvezető-helyettesek Márton Árpád és Szabó Ödön képviselők, a titkári teendőket Kulcsár József Terza képviselő látja el.

A szenátusi frakció vezetője Cseke Attila Bihar megyei szenátor, frakcióvezető-helyettes Fejér László Ödön, az RMDSZ Kovászna megyei szenátora. Novák Csaba Zoltán Maros megyei törvényhozó a szenátusi frakció titkári teendőit látja el.