REMÉNY: adventi üzenetet hordozó szó. Önmagában sohasem jelentkezik, hiszen mindig egy VÁLASZ valamire. Ezt a választ, ezt a szelíd hangot nyomorúságunkban mi így ismerjük: mégis, ne add fel, lehet! A remény a világosság harca a sötétséggel, a hit harca a csüggedéssel, az élet harca a halállal. Halk hang ez. Nem kiált, nem erõltet, nem kényszerít. Árgus szemmel kell figyelni. A pillanat mûve. Ha nem vagy résen, elillan. Tolkien is ír róla népszerû, keresztyén jelentéstartalmú trilógiájában, A Gyûrûk Urában. Amikor az emberiség hanyatlani és a Sötétség Ura gyõzni látszik, amikor egyértelmû a végzet, megjelenik újra a király sarja, akinek feltûnésére a nép így reagál: „Te reményt hoztál nekünk!”.
A reményre szükség van mind az egyes, mind pedig közösségi életünkben. A fel-felbukkanó, elillanni látszó remény a közösségek rejtett éltetõje. Ezt láthatjuk a 130 lelkes apahegyi református gyülekezet életében is. Ennek hitelességét igazán akkor észleljük, ha a jelennél mélyebbre, a múlt titkaiba tekintünk.
Az elsõ feljegyzés az apahegyi közösségrõl a 18. század végérõl való, amely szerint Apahegyen 2-3 vincellér család lakik, akik az apai (Szatmár megye) grófok és bárók szõlõit dolgozzák. Mi a magyarázat arra, hogy ez a maroknyi nép száz évvel késõbb eljut arra az elhatározásra, hogy saját iskolát és templomot építsen (1886 és 1888). Hogyan jut el a 2-3 családdal induló embercsoport arra a szintre, hogy saját közösségi identitással rendelkezzen 100 év múlva? A válasz: a remény.
Mivel magyarázható az, hogy a gyülekezet 1978-ban, a kommunizmus idején, egy olyan korban, amikor ez abszolút lehetetlennek látszott, új templomot és parókiát épít, és azt fenntartja? A válasz ismét: a remény!
Mi a válasz arra, hogy 2018 decemberében a közösség elkezdi gyülekezeti házának építését és a járvány viszontagságai között 2020 decemberére befejezi azt bebútorozva, víz, fûtés- és áramrendszerrel, melléképületekkel és járdákkal ellátva? A válasz újra: a remény!
Ezek közül az utóbbit részletezzük röviden. Az apahegyi gyülekezet 2018 elején arra az elhatározásra jutott, hogy az aktív gyülekezeti élet miatt gyülekezeti házat épít. A gyülekezet a remény útjára lépett rá, amely az elején csak egy kis ösvény volt, de az idõ múlásával egyre szélesebbé vált. A remény ösvénye volt, hiszen a gyülekezet csak annyi önrésszel rendelkezett, hogy az alapot megönthesse. Joggal merült fel a 40 évvel ezelõtti kérdés: jó lenne, de mibõl? Az elején csak sejtettük, de nem hittük, hogy igaz: a reménynek sok más harcosa is van. Csodaértékû volt, ahogy Isten Lelke vezérelt. Amikor azt hittük, hogy végképp magunkra maradtunk, egy ismeretlen német úr jelentõs összeget utalt át, amely elég volt a falazáshoz és a betonfödém megöntéséhez. Felbátorodva mi magunk indultunk el gyülekezetünk ifjúsági zenekarával és vegyes kórusával megkeresni a remény harcosait. Meg is találtuk õket a feketeerdõi, szentleányfalvi, zimándközi, lippai, gyoroki, kisperegi, hosszúmezõi, máramarosszigeti, koltói és katalini testvéreinkben (és valószínûleg sok más gyülekezetben megtaláltuk volna, ha a járvány közbe nem szól), akik szeretettel segítettek. Emellett támogatás érkezett a Vallásügyi Kultuszminisztériumtól, Máramaros Megye Tanácsától és a Szinérváraljai Polgármesteri Hivataltól. Eközben végig érkeztek az adományok a gyülekezet tagjaitól, de legalább ugyanilyen nagy köszönettel tartozunk a sok imádkozó embernek, a papírmunkát végzõknek, az egyházkerület és az egyházmegye kitartó munkatársainak, Apjok Norbert képviselõ úrnak, az építészeknek és minden segítséget nyújtónak, a németországi GAW Alapítványnak, a svájci HEKS-EPER Alapítványnak, Magyarország Kormányának (BGA Alapkezelõ), valamint a Communitas Alapítványnak.
Egy év alatt eljutottunk a kétemeletes ház befedéséig. 2020-ban sokkal nagyobb lendülettel indultak el a munkálatok. A járvány akadályait leküzdve egyik munkálat követte a másikat. Mintha egy titokzatos, értelmünket és erõnket meghaladó háttérszél fújt volna minket a cél felé. Így 2020 decemberében befejezõdött az építkezés és benne azonnal elindultak a programok.
Mivel magyarázható ez a lendület? Mi volt az a háttérszél? A választ már tudod, kedves olvasó, újra ugyanaz: a remény. De honnan volt ennyi remény? Benne lenne a gyülekezet vérében? Téves! A remény Istentõl van. „A reménység pedig nem szégyenít meg, mert a szívünkbe áradt Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.” Róm 5,5
A remény nem tõlünk van, nem mi gyártjuk, nem mi izzadjuk ki, nem tõlünk függ. Isten Lelke gerjeszti. Ezért nevezte el az apahegyi presbitérium az épületet REMÉNYSÉG REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI HÁZnak. Ez emlékeztet bennünket és utódainkat arra, hogy harcainkban, csüggedésünkben, a halál árnyékának völgyében egy válasz van kérdéseinkre: a remény, amit mindig Isten ad.
Kívánom, hogy fedezd fel a ránk következõ ünnepen!
Áldott Karácsonyt és reményteljes új esztendõt kívánva,
Vékony Roland – Ádám lp. (Bányavidéki Új Szó)