IX. Apahegyi Gyülekezeti Nap
Immár kilencedik alkalommal szerveztek vasárnap Gyülekezeti Napot Apahegyen. Akárcsak az elõzõ esztendõkben, idén is – a lelki megmerítkezésen túl – számos más közösségi programmal is várták a szervezõk a helyieket és a – mondhatni, szokás szerint – szép számban megjelent vendégeket. Ráadásul az idõjárás is kedvezõ volt, így semmi sem állt a lelki feltöltõdés, a szórakozás, a felhõtlen kikapcsolódás útjába. Az eseményt az RMDSZ – Communitas Alapítvány támogatta.
Természetesen idén is szabadtéri istentisztelet nyitotta a programok sorát. Rendhagyó módon, ezúttal nem Vékony Roland helyi tiszteletes úr, hanem annak testvérbátyja, Vékony Zsolt szentleányfalvi református lelkipásztor hirdette Isten Igéjét. Engedtessék meg nekem egy kis személyes megjegyzés: nagy öröm volt számomra több mint egy évtized után újra találkozni az egykori némethlászlós diákkal.
Vékony Zsolt tiszteletes úr az alábbi vezérigét választotta prédikációja alapjául: „Sámuel pedig fogott egy követ, felállította Micpa és Sén között, és elnevezte Eben-Háézernek, mert ezt mondta: Mindeddig megsegített bennünket az ÚR!” (1 Sámuel 7,12) Mivel maga is egy maroknyi református közösségbõl érkezett körünkbe, az igehirdetõnek nem volt nehéz azonosulnia azzal a cseppet sem könnyû, de fölöttébb magasztos feladattal, amit a hasonló kis szórványközösségek lelki irányítása jelent. A hit a legfontosabb, mert csakis az Úrban bízva, az Úr segítségét elfogadva biztosíthatjuk közösségünk jövõjét. Ha hiszünk, a lehetetlen mindig lehetségessé, a nehéz mindig könnyûvé, az addig elképzelhetetlen dolgok megtörténtekké válnak. A mérföldkövek életünkben betöltött szerepének a fontosságára is felhívta a figyelmet a tiszteletes. Ennek kapcsán jegyzem meg, hogy jövõre, amikor a 10. Gyülekezeti Napot szervezik, emlékkõ felállítását is tervezik az egykori templom helyére.
Hogy Apahegyen a magyar közösség mind lelkiekben, mind pedig téglát téglára helyezve építkezik, nem kétséges. A korábban látszólag végnapjait élt egykori iskola évrõl évre idõtállóbbá, szebbé válik, s egy közösségi ház építésébe is belefogott a lelkes közösség, bízva abban, hogy Isten segítségével mindent meg lehet valósítani, amit csak elterveznek. Dicséretes és példa értékû ez az igyekezet.
Az istentiszteletet követõen a házigazda, Vékony Roland lelkipásztor üdvözölte az egybegyûlteket, és az esemény díszvendégeit: Apjok Norbert RMDSZ-es parlamenti képviselõt, dr. Bónis István korábbi parlamenti képviselõt, Tulbure Gabriela polgármestert, Huszár László szinérváraljai tiszteletest, Vass Lóránd szinérváraljai plébánost és Tepfenhardt Ágota RMDSZ-elnököt. Az elsõ három meghívott néhány üdvözlõ szót is szólt az egybegyûltekhez.
Az istentisztelet után következett a kézfogás, melynek során a hívek adományukkal járulhattak hozzá a további munkálatokhoz. Az adományozók sorát Tulbure Gabriela polgármester nyitotta meg.
Következett az ebéd, a gulyásleves, a töltöttkáposzta és a hájastészta, amit – mondhatni: immár hagyományosan – nagyon ízletesen készítettek el a helyi szakácsnõk.
A további programok a kikapcsolódást, a szórakozást szolgálták. A helyi pantomimesek fellépése immár több éves hagyománynak számít, produkciójukkal elkápráztatták a közönséget.
A Nagybányai Református Egyházmegye ifjúsági zenekara, a Thábor együttes gyönyörû énekekkel örvendeztette meg a közönséget: Vékony Melinda tiszteletesasszony, Szász Zsolt (Koltó), Vékony Roland tiszteletes úr, Sólyom Viktória (Szinérváralja), Szigyártó Katalin (Domokos).
A gyerekeket kézmûves sátor várta, ahol a szentleányfalvi tiszteletesasszony, Vékony Dóra irányításával dísztárgyakat készíthettek. Itt jegyzem meg, hogy idén – az elõzõ esztendõkhöz viszonyítva – feltûnõen sok gyerek és fiatal vett részt a rendezvényen, ami szintén a közösség élni akarásának a bizonyítéka.
Természetesen a már hagyományosaknak mondható tréfás játékok sem hiányozhattak a programkínálatból. A teljesség igénye nélkül, megemlítem a petrencés botos erõnléti próbát, a gumikesztyû-fejést, a tárgyak szájjal történõ áthelyezését, a botos viadalt stb. Ami a petrencés botos megmérettetést illeti, Toldi Miklós szégyenkezhet az apahegyiek elõtt, hiszen ez utóbbiaknak nem csak a rúdat kellett felemelniük és megtartaniuk, hanem a lassan, egyenként rá helyezett patkókat is, melyeket a tiszteletes úr olyan tempóban „igyekezett” felhelyezni, mintha nyugdíjas lett volna, s azon belül is éppen sziesztaidõben.
Egy szó, mint száz: idén is különleges lelki és testi táplálékokkal, nagyszerû programokkal, kikapcsolódási lehetõségekkel kedveskedtek a házigazdák, feledhetetlen nappal ajándékozva meg a jellenlévõket. Aki nem jött el, bánhatja! Jövõre, a kerekedõ, immár 10. Gyülekezeti Napon némiképp törlesztheti adósságát – elsõsorban – önmagával szemben.
Tamási Attila (Bányavidéki Új Szó)