Apjok: ,,Elfogadhatatlan, hogy a figyelmeztető üzenet a vihar után érkezzen!”

Nem mondunk el újdonságot azzal, hogy kedden óriási pusztításokat végzett Nagybányán és Nagybánya környékén a vihar. Az erős (103-104 km/h-ás) szél tetőket sodort le, fákat tört ki, autókat rongált meg, mindezt mindent ,,lebombázó” jégeső kíséretében. S mintha a természet szeszélye nem lett volna önmagában éppen elegendő csapás, a katasztrófavédelem figyelmeztető rendszere (a RO-ALERT) késve, gyakorlatilag a vihar után értesítette SMS-ben a lakosokat a ,,közelgő” veszélyről.

,,A vihar sajnos nagy károkat okozott Nagybányán és a környező településeken. Az időjárás ellen nem tudunk semmit tenni, de a RO-ALERT rendszernek figyelmeztetnie kellett volna az embereket, hogy helyezzék biztonságba önmaguk, családjaikat és javaikat. Ezt azért szavaztuk meg a parlamentben is, hogy az embereket figyelmeztesse. Elfogadhatatlan, hogy a figyelmeztető üzenet a vihar után érkezzen!” – nyilatkozta lapunknak Apjok Norbert Máramaros megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő.

A képviselő magyarázatot kért az ügyben a szaktárca vezetőjétől:

,,Ma (szerdán – szerk. megj.) felhívtam a belügyminiszter figyelmét erre a problémára, írásban kértem tőle választ, hogyan lehetséges, hogy a figyelmeztető üzenet a megtörtént károk után érkezzen, amikor már semmi értelme nincs.

Arra is rákérdeztem, mit tesz a minisztérium, hogy a jövőben hasznos időben jelezzen a rendszer a lakosság felé!”

Gondolom, olvasóink nevében is mondhatom, epekedve várjuk Dan Carmen Daniela belügyminiszter válaszát, magyarázatait az üggyel kapcsolatban, s közben abban reménykedünk, hogy a jövőben nem fordul elő többé ilyen malőr. Mert abban sajnos már nem reménykedhetünk, hogy az időjárás megjuházza magát, s újra a korábbi években, évtizedekben megszokott, mérsékeltnek mondott arcát fordítja felénk.

Tamási Attila (Bányavidéki Új Szó)

Leave a Reply