
Erdélyben 75 ezer magyar ember gazdálkodik, ez még inkább alátámasztja az EU-s támogatások fontosságát, illetve nélkülözhetetlenségét – fogalmazott Oltean Csongor, az RMDSZ EP-képviselõjelöltje Máramaros megyei körútján, kedden.
A képviselõjelölt Nagybányán vett részt a helyi fiatalok és civil szervezetek által szervezett megyei ifjúsági találkozón. Az eseményen a helyi ifjúság részletezte, hogy milyen jellegû programokat kívánnak szervezni a közeljövõben, mely céljaik kerülnek majd megvalósításra.
A máramarosi fiatalok rendkívül fontosnak tartják az EU-s támogatásokat, hangzott el, hiszen az ilyen jellegû támogatások segítõ kezet nyújtanak programjaik és céljaik kivitelezésében, illetve õk is egy fejlõdõ Európa részesei kívánnak lenni azáltal, hogy nyitottak a különféle pályázatokra. Ennek fényében a fiatalok jövõbeli tervei között szerepel az is, hogy különféle szakmákat megszerettessenek az ifjúsággal, ezzel arra buzdítva õket, hogy merjenek új lehetõségeket kipróbálni.
Kedden Oltean a máramarosi Koltó községbe is ellátogatott, ahol Apjok Norbert parlamenti képviselõ vezetésével lehetõsége nyílt megismerkedni több helyi gazdával, akik nagy lelkesedéssel mutatták be gazdaságukat. A növény- és állattenyésztéssel foglalkozó gazdák rendkívül fontosnak tartják az EU-s forrásokat a helybéli gazdaság fejlõdése és fennmaradása érdekében – derült ki.
Oltean Csongor elmondta: Erdélyben 75 ezer magyar ember gazdálkodik, ez még inkább alátámasztja az EU-s támogatások fontosságát, illetve nélkülözhetetlenségét. „A földalapú támogatások ebben sokat segítettek, aminek csökkenése a mezõgazdasággal foglalkozó lakosság megélhetését veszélyeztetné” – fogalmazott.
Az EP-képviselõjelölt elmondása szerint a gazdák pozitívan fogadták látogatását, érzik, hogy jelentõséggel bír az idei választás, szándékukban áll részt venni azért, hogy majd közös erõvel, a kárpát-medencei magyar összefogás erejével elérjék az EU-s õshonos kisebbségek jogainak védelmét.
„Máramaros megyében a gazdáknak terveik vannak, szeretnének fejlõdni. Úgy a fiatal, mint az idõsebb gazdálkodók, akikkel a napokban találkoztunk, számítanak az EU-s támogatásokra, hiszen ebbõl tudják fejleszteni a gazdaságukat. Éppen ezért fontos, hogy a támogatások megmaradjanak, és ne csökkenjenek” – emelte ki Apjok Norbert, az RMDSZ parlamenti képviselõje.
(RMDSZ-közlemény)