A már évek óta bevett gyakorlat jegyében, múlt pénteken ökumenikus szentmise keretében búcsúztatták a tanévet a szinérváraljai tanulók, pedagógusok, szülõk, nagyszülõk, hivatalosságok. Az eseményen jelen volt Apjok Norbert Máramaros megyei RMDSZ-es parlamenti képviselõ, Vida Noémi, a Nagybánya-központú Területi RMDSZ elnöke, Nagybánya alpolgármestere, Lapsánszki Edit, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Máramaros megyei elnöke, Pop Mihai iskolaigazgató, valamint Kádár Ioana és Costantea Dan aligazgatók.
A szentmise keretében elõbb a házigazda, Vass Lóránd plébános áldotta meg a jelenlévõket, majd Nt. Huszár László tiszteletes egyebek mellett beszédébe foglalta az éppen aktuális helyi problémákat, gondokat, és a megoldási lehetõségeket is felvázolta. Az ökumenikus szentmisét Vékony Roland apahegyi lelkipásztor és tanítványainak gitárjátéka és éneke koronázta meg.
A váraljai gyerekek, óvónõik, tanítónõik, illetve tanáraik felkészítésével és irányításával egy rendkívül színvonalas elõadást mutattak be a jelenlévõknek, Tepfenhardt Ágota RMDSZ elnök és Czompa Mónika tanítónõ mûsorvezetésével. Versek, énekek, hegedû- és gitárszó, orgonajáték, taps és elismerés, öröm és könny – minden volt az elõadás keretében, amit csak egy hasonló évzáró rendezvény megkövetel.
A rendezvény keretében átadták az idei Sylvester János-díjakat is, melyek odaítélését – a Sylvester János Egyesületen kívül – Apjok Norbert parlamenti képviselõ és az Iskoláinkért, Gyermekeinkért Egyesület is támogatta.
A rendezvényen felszólalt Apjok Norbert parlamenti képviselõ, Pop Mihai iskolaigazgató és Kádár Ioana aligazgatónõ, ez utóbbi magyar nyelven szólt az egybegyûltekhez.
Apjok Norbert képviselõ beszédében hangsúlyozta: ,,Szinérváralja ékes példája annak, hogy a kis létszámú osztályokban sokkal több figyelmet kapnak a gyermekek. Ma nagyon sok színvonalas mûsort láthattunk az iskolások és óvodások elõadásában, a tanévzáró alkalmával. Nagy gratuláció illeti a gyermekeket, szüleiket, nagyszüleiket és az õket felkészítõ pedagógusokat.”
A gyerekek elõadását a Communitas Alapítvány támogatta.
(tamási)