Meghitt körülmények között zajlott a március 15-ei ünnepség Máramarosszigeten. Az ünnepség rendhagyó módon a református templomban kezdõdött, majd a református és római katolikus temetõkben végzõdött koszorúzással.
Az ünnep kapcsán, a református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten, Gellén Sándor, a Nagybányai Református Egyházmegye esperese mondott ünnepi beszédet. Igehirdetésében a szónok az Ószövetség pusztai vándorlásához hasonlította a máramarosi magyarság sorsát. Mint elmondta, minden ember az életét csak Istenre alapozva teljesítheti ki. Mintegy figyelmeztetésül arra hívta fel az egybegyûlt ünneplõ közönség figyelmét, hogy ne csak a panasznak legyen helye a mindennapi életben, hanem magyarként igyekezzen mindenki hálás lenni sorsáért, mindenért. A pusztai vándorláshoz hasonlítva a magyarság sorsát elmondta, hogy a sanyarú sorsot mindig egy jobb követi, ezért hinni kell ennek eljövetelében. Ehhez azonban nekünk is küzdenünk kell, azzal, hogy kulturális örökségünket átadjuk a következõ generációknak is. Jelentsen ez nyelvet, szokásokat, magyar nyelven való tanulást, bármit, ami kulturális örökségünk része. A munkából nekünk is részesülnünk kell.
Az eseménynek vendége volt Apjok Norbert, az RMDSZ Máramaros megyei parlamenti képviselõje. Ünnepi beszédében a képviselõ a következõket mondta: „Az idei esztendõt két kerek évforduló is fémjelzi. A már említett és ma ünnepelt 1848-49-es forradalom és szabadságharc, illetve a minden magyar lelkében mély sebet égetõ 100 évvel ezelõtti országcsonkítás, melynek következményeit nemzetként mind a mai napig szenvedjük. Ez utóbbi eseménynek betudhatóan szegényebbek lettünk ugyan, de kevesebbek nem – ezt kellene tudatosítani mindenkiben. Attól, hogy kisebbségben élünk, még nem vagyunk kevesebbek, kisebbrendûbbek, hiszen 1000 éve Erdélyben élünk, s csak 100 éve Romániában. Ez alatt az évezred alatt legalább annyival hozzájárultunk Erdély fejlõdéséhez, mint a többségiek. Gondoljunk csak nagyjainkra, tudósainkra, kultúránk jeles alakjaira, mûemléképületeinkre, ipari létesítményeinkre, és még sorolhatnám. Annak idején az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot is leverték, de az akkori szellemiséget, eszmeiséget nem sikerült kiírtaniuk ellenségeinknek, s ez a szellemiség, eszmeiség mindaddig élni fog, amíg egy magyar is lesz ezen a tájon, aki emlékezzen, aki felvállalja önmagát.”
A mai kor forradalmi gondolatait boncolgatva kihangsúlyozta, hogy a veszélyek manapság nemcsak kívülrõl fenyegetnek, hanem a belülrõl támadó ellenség jelenti elsõsorban a gondot.
„Sajnos vannak köztünk olyanok, akik eleve feladják a harcot, olyanok, akik a nem feltétlenül földrajzilag körülírható menekülést (vagy inkább úgy mondanám: befelé fordulást) választják, de olyanok is akadnak közöttünk, akik vállalják azt a sokszor hiábavalónak tûnõ aprólékos munkát, amit az elõttük járók rájuk testáltak. Ez utóbbiak a mai kor igazi hõsei, csendes és névtelen forradalmárai, azok a hõsök, akikre az 1848-49-es hõsök büszkék lehetnének. Mert manapság legtöbbször az ellenség már nem kívülrõl támad, hanem belülrõl. Önmagunk ellenségeivé váltunk, például azzal, hogy nem iratjuk gyermekeinket magyar iskolába, nem ragaszkodunk a múltunkhoz, a kultúránkhoz, a hitünkhöz. Ma elsõsorban a szellemi fásultság, szolgalelkûség ellen kell forradalmat kirobbantanunk” – vonta le a következtetést a képviselõ.
Béres István, a Történelmi Máramaros RMDSZ Területi Szervezetének elnöke a nemzet és a haza védelmérõl beszélt.
Az ünnepi eseményt jelenlétével megtisztelte Horia Scubli, Máramarossziget polgármestere is. Elmondása szerint számára fontos, hogy részt vehetett a magyarság egyik legnagyobb ünnepségén. Fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy „egy közösség annál gazdagabb, minél színesebb nemzeti, kulturális téren”. Ezért fontosnak tartja azt, hogy a máramarosszigeti közösséget e tekintetben is gazdaggá teszi a magyarság, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol õ maga is. A polgármester többek között elmondta, továbbra is reméli, hogy az elkövetkezõ idõben lesz még lehetõsége megfordulni a város számára legszebb épületében, a református templomban. Ugyanakkor tiszteletérõl, nagyrabecsülésérõl biztosította a magyarságot.
A Leõwey Klára Elméleti Líceum diákseregének kulturális, zenei elõadása, amit oktatóik koordinálásával állítottak össze, jelentette az ünnepség fénypontját.
Az egyházak, politikai és civil szervezetek, valamint a magyar oktatást képviselõ személyek végül a templomkertben megkoszorúzták az 1848-as hõsök és Leõwey Klára emlékét õrzõ obeliszkeket, majd onnan a református és római katolikus temetõbe vonultak, ahol a megszokott módon folytatódott az 1848-as szabadságharccal kapcsolatos síremlékek megkoszorúzása. (ehirmondo.ro)