Apjok: „a parlament nem az, aminek tûnik”. Másfél évtizedes a MIÉRT

  1. születésnapját ünnepelte múlt szombaton Marosvásárhelyen a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT). A rendezvény keretében aláírták a MIÉRT Stratégiai dokumentumát és a szervezet az RMDSZ-szel kötött együttmûködési megállapodását is megújította.

 

Az eseményen áttekintették a megalakulástól eltelt idõszak legemlékezetesebb pillanatait. A négy szakaszban lezajlott beszélgetések során többek között Apjok Norbert Máramaros megyei RMDSZ-képviselõ is felszólalt, aki az elsõ MIÉRT-berkekbõl érkezõ parlamenti képviselõ. Ennek kapcsán Antal Lóránt korábbi MIÉRT-elnök elmondta: vezetése alatt a cél az volt, hogy az érdekvédelmi szövetség ifjúsági szervezete felkészítse arra a fiatalokat, hogy átvegyék a stafétabotot. Ennek a munkának a gyümölcse mostanra ért be. Apjok Norbert képviselõ szerint „a parlament nem az, aminek tûnik”, ahol, ha fontos dolgok is dõlnek el, „de nem annyira nagy a távolság a területen, illetve a parlamentben tevékenykedés között”.

Oltean Csongor MIÉRT-elnök a kezdetekkor aláírt együttmûködési szerzõdés megújításával kapcsolatban elmondta: az új dokumentumba bekerültek olyan, a jövõt meghatározó konkrétumok, mint például a fiatal vállalkozók és gazdák támogatása, a szórványban élõk magyar iskolába íratásának szorgalmazása, a szakiskolák népszerûsítése. Ennek kapcsán Kelemen Hunor szövetségi elnök így fogalmazott: „a legfontosabb, hogy partneri viszonyt tudjunk fenntartani az RMDSZ és a MIÉRT között, olyan fiatalok jöjjenek szervezeteinkbe, akik szakmailag megállják a helyüket, a versenykörülmények között képesek talpon maradni, közösségi vezetõk tudnak lenni, és vállalják az érdekképviseletet”.

Oltean Csongor MIÉRT-elnök szerint a szervezet legfontosabb feladata az, hogy „haladjunk a korral, ragadjunk meg minden eszközt, hogy meg tudjuk szólítani a fiatalokat és dolgozzunk azon, hogy a román-magyar párbeszédet megerõsítsük, javítsuk a fiatalok körében”.

„Dolgozzanak, ne legyenek felületesek, mindig a tartalomra figyeljenek” – kívánta mintegy összegzésképpen a szövetségi elnök a fiataloknak, hozzátéve: az ifjúsági szervezetben tevékenykedõknek ma már nem az a feladatuk, hogy új struktúrákat építsenek, hanem az, hogy belakják azt, amit elõdeik alkottak.  (Tamási Attila, a miert.ro nyomán)

Leave a Reply