Az 1989-es politikai rendszerváltás óta eltelt 28 év alatt a román társadalom jelentős lépéseket tett a demokrácia, a jogállam megvalósításának irányába, azonban számos probléma még mindig megoldásra vár. Ezek között kiemelt helyen áll a nemzeti kisebbségek együttélése a többségi társadalommal. A marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány több mint másfél évtizede évente megszervezi kisebbségi szemináriumát. Az előző évi szemináriumsorozat fő célja egy konstruktív kommunikációs felület biztosítása volt a többségi és a kisebbségi társadalom képviselői számára a múlt eseményeinek kiértékelésére és egy közös jövőkép megalkotására. Ennek folytatásaként, az idei szeminárium fő témája a Nemzeti kisebbségek jogai az Európai Unióban.
A beszélgetések során az Európai Unió kisebbségpolitikáját kívánjuk elemezni, különös tekintettel az európai nemzeti kisebbségekre, nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk kifejezési lehetőségeire, ezek fennmaradását biztosító keretek megteremtésére.
A rendezvényen részt vesznek a romániai nemzeti kisebbségek és a politikai, civil és akadémiai szféra képviselői: Kelemen Hunor szövetségi elnök, Johan Häggman, a Finnországban élő svéd anyanyelvű közösség MAGMA Központjának képviselője, Gabriel Andreescu egyetemi tanár, Amet Aledin, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkár-helyettese, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke, Vasile Dâncu, az IRES elnöke, Frunda György, az RMDSZ volt szenátora, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Borbély László, az Alapítvány elnöke.
A november 23-24-re szervezett, a marosvásárhelyi Bernády Házban sorra kerülő esemény november 23-án, csütörtökön 10 órakor kezdődik. A rendezvény teljes időtartamára szeretettel várják a sajtó képviselőit is.