Aki műemléket állít helyre, ápol, múltunk részeit menti meg. Ezt pedig azért teszi, mert hiszi, közösségének nemcsak jelene van, de jövője is kell legyen – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a csíkszentimrei Henter-kúria pénteki kapuavató ünnepségén.
Az RMDSZ elnökének meggyőződése, hogy Csíkszentimre polgármestere, alpolgármestere és a helyi közösség kitartó munkája, a sokszoros újrakezdés nélkül a Henter-kúria kapuja ma nem állna felújítva. „Ha a viszonytagságokat megélt épület elmúlt húsz évének történéseiről beszélünk, látnunk kell azt is, hogy amikor adottak voltak a felújításra szánt források, akkor a tulajdonjog hibádzott, amikor pedig megoldódott a tulajdonjog kérdése, és megfelelő pénzkeretet is tudtunk biztosítani, akkor éppen az a kormány bukott meg, amelynek az RMDSZ is tagja volt. Bár nem tudtuk továbbvinni, ilyen úton rendezni ennek a felújításra szoruló épületnek a sorsát, a polgármester úr és az alpolgármester asszony elkötelezett emberekként kitartottak akkor is, amikor sokak számára kilátástalannak tűnt minden. Ők ekkor is a forrásokat és megoldásokat keresték” – tette hozzá.
A Henter-kúria a magyar közösség múltjának jelentős darabja, olyan része, amely több épületnél, több épített örökségnél, és több egy csíki nemesi udvarháznál. Ez szellemi örökség – állítja Kelemen Hunor. Mint fogalmazott, akik ezt az épületet az 1700-as és 1800-as években lakták, meghatározó vezetői voltak ennek a térségnek és közösségnek. „A múlt számunkra mindig többet jelent, mint a többségi nemzet számára. A múlt identitásunknak olyan elengedhetetlen eleme, amelyet meg kell erősíteni, újra kell értelmezni és gondolni a nyelvvel, a kultúrával és a vallással együtt. Tovább kell vinni azért, hogy itthon erős közösségként maradhassunk meg, hogy gyermekeinknek, unokáinknak, felnövekvő nemzedékünknek itt, a Kárpátok alatt ne csak jelene, de jövője is legyen” – nyomatékosított az RMDSZ elnöke.
Úgy véli, a magyar értékek megmentése és ápolása nem a múltba révedést jelenti, ez a jelenről, de sokkal inkább a jövőről szól – időutazás ez, mint a Henter-kúria kapuja, amely múltat és jövőt összeköt. Az RMDSZ elnöke beszédében a maga és a Szövetség nevében további támogatásáról biztosította a helyi közösséget.
A pénteki eseményen jelen volt Korodi Attila parlamenti képviselő, Tánczos Barna szenátor, Szentes Antal megyei tanácsos és Kencse Előd polgármester.