A november 14-i Fenntartható jövőért témakörű konferencián hivatalosan bejelentették az Országos Fenntartható Fejlődési Stratégia felújítását. A konferenciát Borbély László államtanácsos, a Kormány Főtitkársága keretében létrehozott Fenntartható Fejlődési Főosztály koordinátora elnökölte.
Megnyitóbeszédében Borbély László államtanácsos a 2017-es esztendőt emblematikus évnek nevezte Románia számára, hiszen az idén vette kezdetét az Országos Fenntartható Fejlődési Stratégia felújítása, ami tulajdonképpen az intézményes keret biztosítását jelenti a 2030 fenntartható fejlődési keretrendszer – Agenda 2030 célkitűzéseinek gyakorlatba ültetésére. „Megalakult egy szerkesztő csapat, amely a Fenntartható Fejlődési Főosztály közreműködésével 2018. március végéig befejezi a Stratégia felújítását. Ugyanakkor a közeljövőben partneri kapcsolatot építünk ki az Országos Statisztikai Intézettel az Agenda 2030 gyakorlatba ültetését elősegítő intézményes keret létrehozásához szükséges statisztikai adatokhoz való hozzáférés érdekében. A kommunikáció fontos tényező, ezért 2018. március végéig találkozókat szervezünk a nyolc fejlesztési régióban a központi és helyi közintézmények képviselőivel, valamint a vállalkozói szféra, a civil társadalom és az akadémiai szféra képviselőivel” – tájékoztatott Borbély László.
A továbbiakban az államtanácsos beszámolt a felújított Stratégia gyakorlatba ültetéséhez szükséges intézkedésekről. „Remélem, hogy a fenntartható fejlődés Románia prioritásai között szerepel majd 2019 első félévében, amikor az EU Tanács soros elnökségét országunk látja el” – fűzte hozzá Borbély László.
Az Agenda 2030-at az ENSZ Közgyűlés 2015-ben tartott New York-i ülésszakán fogadták el. E dokumentum révén az ENSZ egy konkrét és számszerűsített, egyetemes keretrendszert bocsátott rendelkezésre. Az Agenda 2030 keretrendszer 17 Fenntartható Fejlődési Célt (ODD), illetve a következő 15 évre szóló cselekvési tervet tartalmazza, és célja a szegénység felszámolása, az egyenlőtlenségek és az igazságtalanság leküzdése, valamint bolygónk védelmezése 2030-ig. Az Agenda 2030 és a kitűzött célok jellege a szektoriális politikák magas szintű összehangolását és irányítását feltételezi. A román kormány a legmagasabb politikai szinten vállalta az Agenda 2030 gyakorlatba ültetését, és ennek érdekében a 313/2017 számú kormányhatározattal létrehozta a Fenntartható Fejlődési Főosztályt.
Az eseményen több mint 170 meghívott vett részt, köztük Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke, Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztésért, közigazgatásért és európai alapokért felelős miniszter, valamint a kormány és a parlament több képviselője, az akadémiai és a vállalkozói szféra, civil szervezetek, központi és helyi közintézmények képviselői.