Bende Sándor: hatékonyabbá kell tenni a gépjárművezetéshez szükséges jogosítvány megszerzésének a folyamatát

A hajtási engedély megszerzésekor az érintetteket csak abban az esetben ütemezik gyakorlati vizsgára, amennyiben elvégzik a jogosítvány megszerzéséhez szükséges tanfolyamot és sikeresen vizsgáznak az elméletből. A tapasztalat az, hogy a kettő között hónapok telnek el. Példaként említeném, hogy egy október 31-én vizsgázó diák 2018. április 11-ére kapott időpontot gyakorlati vizsgára Maroshévízen. Ez az állapot uralkodik Hargita megye más városaiban, éppen ezért a belügyminiszterhez fordultam megoldásokért, mert meggyőződésem, hogy hatékonyabbá kell tenni a jogosítvány megszerzésének a folyamatát” – hangsúlyozta Bende Sándor Gyergyószéki parlamenti képviselő azt követően, hogy számos panasz érkezett az utóbbi időben képviselői irodájába, a gépjármű-vezetéshez szükséges jogosítvány megszerzésére vonatkozó vizsgák esetében kialakult állapot kapcsán.

Bende Sándor elmondta, amennyiben nem sikerül a gyakorlati vizsga, akkor az érintettnek már nem lesz lehetősége a törvényes előírásoknak megfelelően, az egyéves határidő alatt még egyszer próbálkozni. „Ugyanis, még egy gyakorlott sofőr is, amennyiben 5-6 hónapig nem vezet, bizonytalanná válik, amikor újra a kormányhoz ül, ráadásul ezek a diákok mindössze 30 óra alatt kell megtanuljanak vezetni, és ezt el is felejtik, amire gyakorlati vizsgára kerülnek. Ezért arra kényszerülnek, hogy plusz órákat fizessenek valamelyik sofőriskolánál, hogy felelevenítsék azokat a gyakorlati műveleteket, amiket fél évvel korábban tanultak.  Ellenkező esetben csaknem nulla az esélyük, arra, hogy a kihagyás után sikeresen vizsgázzanak – vázolta a helyzetet a parlamenti képviselő, majd hozzátette, hogy ismertette ezt a helyzetet már a belügyminiszterrel és ígéretet kapott arra, hogy a szaktárca megoldásokat eszközöl ezen állapotok feloldására.

A belügyminiszter arra hivatkozott, hogy kevés az alkalmazott, de újabb álláslehetőségeket hirdetnek meg a szaktárca keretében, így segíteni tudja a Hargita megyei intézményt is, hogy bővüljön a személyzet, és ezáltal ez az áldatlan állapot meg tud szűnni” – ismertette Bende Sándor, aki szerint a helyzetet minél hamarabb kezelni kell, mert a diákok sorsáról, pénzéről és idejéről van szó, ezzel pedig játszani nem lehet.

A parlamenti képviselő a belügyminisztériumban arról is szólt, hogy meg kell oldani a jogosítványok cseréjekor, illetve az autók forgalomba írása és onnan való kiírása esetén tapasztalható tumultust. A belügyminiszter erre válaszolva elmondta, jelenleg dolgoznak egy új munkamódszeren, amit hamarosan életbe is léptetnek, és ez az emberek számára zavaró sorban állásokat teljesen felszámolhatja.

Leave a Reply