Idén lezajlott és a jövőben zajló programokról, törvénykezdeményezésekről tartott beszámolót a MIÉRT képviselete szerdán, Kolozsváron. A sajtótájékoztatón a Magyar Ifjúsági Értekezlet elmúlt négy hónapjáról és jövőbeli terveiről volt szó.
Oltean Csongor MIÉRT-elnök elmondta, a Minority SafePack kezdeményezéshez szükséges aláírásgyűjtésben segítenek, a héten játékot is indítottak, amellyel megpróbálják erősíteni a köztudatban a MSPI fontosságát. Az ukrán oktatási törvény módosítását is javasolták, és határozatot hoztak róla a YEPP-ben. Ugyanakkor Winkler Gyula EP-képviselővel együttműködve újra lehet jelentkezni brüsszeli gyakornoknak – hangzott el.
„A médiának köszönhetően azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok szerint minden politikus korrupt, az Erdélyi Politikai Iskolában azonban olyan fiatalok is részt vesznek, akik eddig nem vállaltak politikai szerepet. Ezért bízunk abban, hogy sokan közülük a közszférában fognak dolgozni, megcáfolva a tévhiteket” – fogalmazott Oltean, aki elmondta, olyan profilú fiatalok jelentkeztek, akikre szükség lesz a jövőben.
Szöllősi Tamás kézdivásárhelyi önkormányzati képviselő, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet elnöke emlékeztetett arra, az ifjúsági törvény diszkriminatív a nem megyeszékhelyeken működő ifjúsági szervezetekkel szemben, hiszen ezekben nem teszi lehetővé ifjúsági alapok létrehozását. Éppen ezért kérték meg Fejér László Ödön szenátort, hogy segítsen a törvény módosításában. „Ez a módosítás két hete átment a szenátuson, várjuk, hogy a képviselőházon is átmenjen. Fontos, hogy a törvényeket az igények után alakítsuk és ne az igényeket a törvények után” – fogalmazott Szöllősi.
Birtalan István, a MIÉRT vidékfejlesztésért és mezőgazdasági ügyekért felelős alelnöke elmondta, két éve szervezték meg az első Agrárakadémiát Marosvásárhelyen, ahol a vidéki és mezőgazdasági életet népszerűsítették a fiatalok számára öt alkalommal. A következő évben három Agrárakadémiát szerveznek meg, az elsőt november 25-én Szovátán, a gabonatermesztés témájában, a következő hónapokban pedig állattenyésztésről és növénytermesztésről szerveznek eseményeket. Az eseményt támogató Tánczos Barna szenátor az EU-s támogatásokról tart majd előadást, de a hatékony vegyszerezésről, a hatékony cégvezetésről és aktuális pályázatokról is lehet majd tanulni.
Oltean Csongor a centenárium közeledtével felhívta a figyelmet arra, hogy az olyan kezdeményezések, mint a Zmenta.ro Facebook-oldalon megjelenő magyarellenes videó, veszélyesek. A MIÉRT azonban pozitívan akar reagálni az ilyen megnyilvánulásokra, és keresni fogja a kapcsolatot olyan román értelmiségiekkel, akik nyitottak.