A Kormányfőtitkárság keretében működő Fenntartható Fejlődésért felelős Főosztály október 11-12-én – a Szatmár és Szilágy megyei Prefektúrákkal közösen – megbeszélést szervezett Szatmárnémetiben, illetve Zilahon Románia fenntartható fejlődésének kérdéskörében. A megbeszéléseken részt vettek a megyei és helyi önkormányzatok, illetve a dekoncentrált intézmények vezetői.
A sajtó képviselőinek kérdéseire válaszolva Borbély László államtanácsos, a Fenntartható Fejlődésért felelős Főosztály koordinátora elmondta: a rendezvény része annak a találkozó-sorozatnak, amelyet a Fenntartható Fejlesztési Főosztály az elkövetkező időszakra tervez a megyei és helyi önkormányzatok képviselőivel a fenntartható fejlesztés gyakorlatba ültetése érdekében, helyi és központi intézmények szintjén egyaránt.
„Most kezdjük újratárgyalni a 2008-as Fenntartható Fejlődési Stratégiát, és ennek keretében több regionális konferenciát fogunk szervezni. A következő időszakban talán az a legfontosabb, hogy kommunikálunk, konzultálunk, partnerségeket alakítunk ki, illetve olyan intézményes hátteret próbálunk kiépíteni Romániában, amely a következő 2-3 évben lehetőséget ad az Agenda 2030 gyakorlatba ültetésére. Ebben nagy szerepük lesz a helyi hatóságoknak, a polgármesteri hivataloknak, a megyei tanácsoknak, úgyhogy kérjük, legyenek partnereink ennek a tervezési stratégiának a kialakításában. Az önkormányzatoknak javasolni fogjuk, hogy jobban figyeljenek oda ezekre a dolgokra, képezzenek ki olyan embereket, alakítsanak ki olyan csapatokat a hivataloknál, amelyek értik, amikor a fenntartható fejlesztési koncepcióról és az Agenda 2030-ról beszélünk, és tudatosan foglalkoznak ezzel. Felkészítőket szervezünk azoknak, akik hajlandóak ebben részt venni. Fontos kialakítani azt a szervezeti keretet, amely lehetőséget ad, hogy a következő években a fenntartható fejlesztési stratégiát lebontva regionális, megyei, városi vagy akár intézmények szintjére minél előbb elkezdjék alkalmazni a modern technológiákat, odafigyeljenek a fenntartható fejlesztéshez kötődő elvárásokra, előírásokra. Románia jelenlegi helyzetét tekintve, kiemelkedő fontosságú megfogalmazni a prioritásokat. Ugyanis a polgárháború által gyötört Szíria után, az utóbbi 10 évben Romániából hagyták el a legtöbben az országot – 3,6 millió ember, ami 35 százaléka az aktív lakosságnak. Nagy hiányosságok vannak az egészségügy terén is, EU-s szinten nálunk a legtöbb a tuberkulózisos megbetegedés, másodikak vagyunk az antibiotikum fogyasztását illetően. Azért vannak ezek a találkozók, hogy tudatosítsuk: gyakorlatba kell ültetni olyan intézkedéseket, amelyek közép és hosszú távon egy fenntartható fejlődést biztosítanak Romániának, mert ha nem javítunk a mostani helyzeten, akkor a következő generációk számára lesz nehezebb.”
A szatmárnémeti találkozón jelen volt Darius Filip, Szatmár megye prefektusa, Altfatter Tamás Ferenc, Szatmár megye alprefektusa, Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere. Zilahon Florin Florian prefektus, Végh Sándor alprefektus és Pop Imre megye-manager képviselte Szilágy megyét.