Csép Andrea: a romániai vasúthálózat korszerűsítésének részét kell képeznie az akadálymentesítés

Annak ellenére, hogy Romániában a vonattal történő közlekedés számos problémával néz szembe, főleg a hiányzó infrastruktúra miatt, nem mentség az a tény, hogy  számos településen nem teljesítették a vasúti vágányok mellett a föl- és leszállásra kiépített szakaszokon az akadálymentesítést azon személyek számára, akik mozgásukban korlátozottak, vagy fogyatékkal élnek, és ilyen jellegű kisegítő eszközökre van szükségük közlekedésük megkönnyítéséhez. Továbbá, a vonatkabinok akadálymentesítésére is szükség van, azonban ezek nem képeznek prioritást” –  mutatott rá Csép Éva Andrea, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője azt követően, hogy kérdést fogalmazott meg a romániai vasútrendszer korszerűsítéséről és annak várható befejezéséről a szállításügyi miniszternek.

Csép Andrea elmondta: Románia még mindig nem tartja be azon EU-s direktívát, amely a mozgáskorlátozottak utazási feltételeit hivatott könnyíteni, és ebben mielőbb lépnie kell a szállításügyekért felelős minisztériumnak. „Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy a romániai vasúttársaság sürgős korszerűsítésére van szükség, hiszen jelen pillanatban több órás késéssel közlekednek a vonatok, azonban oda kell figyelnünk társadalmunk azon szegmensére is, amelynek speciális feltételekre van szükségük ahhoz, hogy eljussanak egy pontból a másikba” –  részletezte a képviselő.

A szaktárcát vezető miniszternek fogalmazott hivatalos kérdésben Csép Éva Andrea a Székelykocsárd-Déda vasútvonal korszerűsítési munkálatainak mielőbbi szükségességére is felhívta figyelmet: „tekintettel a vasúthálózat állapotára, a nemzetközi járatok elkerülik Marosvásárhelyt, ez elfogadhatatlan,  így arról érdeklődtem, hogy mikorra tervezi a szaktárca ezen a vonalon megkezdeni a felújítási munkálatokat.”

Leave a Reply