A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat elítéli az utóbbi napokban szélsőséges formát öltött magyarellenességet az országos román, valamint a közösségi médiában. A szervezet feljelentést tesz minden olyan magyarellenes kijelentés miatt, mely során a magyar közösséget és annak tagjait méltóságában sértő módon, bántó szándékkal tettek.
„Egy normális országban a politikusok és véleményvezérek nem uszíthatnak egy kisebbség tagjai ellen, csak azért, mert az uszítás a pillanatnyi politikai érdekeiket szolgálja” − nyilatkozta Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője. „Az RMDSZ nem kért semmi rendkívülit a magyar közösség számára egy teljesen legitim politikai tárgyalás során, csak azt, mit egyébként több mint egy évtizede folyamatosan kérünk a mindenkori román hatalomtól. A kisebbségi jogok betartását, valamint ennek a keretnek bővítését. Elfogadhatatlan, hogy ennek kapcsán a hírtévék, valamint egyes politikusok magyarellenes kirohanásokat tegyenek”− mondta Benkő.
A szolgálat kiemelt figyelemmel kíséri a közösségi médiában és a központi médiában előforduló magyarellenes kijelentéseket és névre szóló feljelentést tesz minden egyes esetben az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
Mint ismeretes, az RMDSZ a közigazgatási, illetve az oktatási törvény módosításától, a kisebbségi törvény elfogadásától és március 15. hivatalos ünnepé nyilvánításától tette függővé támogatását a PSD-ALDE saját kormánya elleni bizalmatlansági indítványának megszavazása ügyében. Miután a szenátus emberjogi bizottsága megszavazta a március 15-ét hivatalos ünnepé nyilvánító tervezetet, a lépés számos román politikusból és közismert véleményvezérből ellenséges és uszító nyilatkozatokat váltott ki.