A Tegyük hatékonyabbá a nők elleni erőszak felszámolását szolgáló törvényeket című közép- és kelet-európai regionális konferencián vett részt Borbély László államtanácsos. A június 12–14. között Románia Parlamentjének épületében zajló esemény szervezője a képviselőház és az Interparlamentáris Unió (UIP), együttműködő partner a Global Rights for Women és a Vital Voices civil szervezetek, a konferencia támogatója pedig Románia Szenátusa.
Felszólalásában Borbély László államtanácsos Romániának a hasonló regionális találkozók megszervezésében betöltött szerepét emelte ki, rámutatva a 2030-as Menetrendben foglalt fenntartható fejlődési célkitűzésekre, valamennyiünk bekapcsolódásának a szükségességére ezeknek a célkitűzéseknek az életbe léptetéséhez, valamint a nemzeti parlamentek fontosságára a nők elleni erőszak felszámolását illetően.
„2014-től Románia az UIP találkozóinak a regionális központjává vált: 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban három regionális találkozót szerveztünk, utóbbi kettőt a fenntartható fejlődés témakörében. Románia Kormánya keretében, a Fenntartható fejlődési főosztály révén továbbra is aktívan részt veszünk az UIP ülésein és vitáin. A nemzeti parlamenteknek és kormányoknak saját értékelésük kell legyen a fenntartható fejlődés (ODD) célkitűzéseivel kapcsolatban, amelyekre nem külön-külön kell tekinteni, hanem együttesen”– jelentette ki Borbély László.
Az államtanácsos ugyanakkor emlékeztetett az Európa Tanácsnak a nők elleni erőszak, valamint az otthoni erőszak megelőzését és felszámolását célzó egyezményére (Isztambuli Konvenció), kijelentve, hogy az említett dokumentum olyan erős eszköz országunk számára, amely megkönnyíti egy új közpolitikai csomag bevezetését a nők erőszak elleni védelméért.
„Az Interparlamentáris Unió és a civil szervezetek, a kormányok és a parlamentek közötti kommunikáció létfontosságú a nők elleni erőszak megelőzésében. Csak együtt tudunk az erőszak felszámolását célzó hatékony törvényeket hozni. Aktív szerepet szeretnénk vállalni a társadalom számára ilyen fontos területet érintő törvényhozási folyamatban. Azt akarjuk, hogy a szabályozások révén visszaszorítsuk az erőszakos cselekményeket” – tette hozzá Borbély László.
A nemzeti parlamentek küldöttségei mellett a regionális konferencia meghívottjai voltak a civil szervezetek képviselői, kormányzati hivatalosságok, valamint szakértők. A cél a párbeszéd elősegítése és a tapasztalatcsere volt a multiszektoriális együttműködés hatékony módjainak a beazonosításáért, amelyek a törvények betartását, az áldozatok védelmét és a bűnelkövetők felelősségre vonását szavatolják.
Borbély László az UIP főtitkárával, Martin Chungonggal is megbeszélést folytatott a fenntartható fejlődés célkitűzéseinek az életbe léptetéséhez szükséges parlamenti szerep fontosságáról.
Az államtanácsos szerint „fontos, hogy a közeljövőben Románia Parlamentje, az UIP kézikönyve alapján elvégezze a 2030-as Menetrend romániai végrehajtási stádiumának a kiértékelését.”