Jertek el kicsik, nagyok, szépkorúak, fiatalok!
- május 26-június 4.
Amint azt már beharangoztuk, első ízben szervezik meg a Máramarosi Magyar Napokat. A remélhetőleg hagyományt teremtő rendezvény szervezőinek nem titkolt céljuk, hogy erősítsék az itt élő magyarok önazonosság-tudatát, összekovácsolják a közösséget, egyszersmind megmutatva mindenkinek azt, hogy bár szórványvidéken élünk, ragaszkodunk nyelvünkhöz, kultúránkhoz, hagyományainkhoz.
Vigyázat, műsorváltozás! További programok:
Apjok Norbert parlamenti képviselő lapunknak elmondta: „Fontosnak tartottuk, hogy a megye minden magyarlakta településére eljusson a Máramarosi Magyar Napok karavánja. Ez a hét arról szól, hogy magyarságunkat ünnepeljük, és megmutassuk, hogy a máramarosi magyar közösségnek van jövője és élni akar.”
A Máramarosi Magyar Napok programja úgy lett összeállítva, hogy minden korosztály magáénak érezhesse azt, s a megye valamennyi magyarlakta települését felölelje.
Lássuk, mit kínál még számunkra ez az egy hetes rendezvény.
Június 2-án, azaz MA 19.00 órától Szamosardón, a kultúrházban a Teleki Magyar Ház Talpalat néptánccsoportja és népdalénekesei, valamint a Holdszivárvány csoport tagjai (Hitter Ágota és Maidic Henriett) bűvölik el a közönséget. Domokoson 19.00 órától, a kultúrházban a Classical operettegyüttes összeállítását láthatják, hallhatják, Hosszúmezőn pedig 18.00 órától, szintén a kultúrházban a kolozsvári bűvész, Belloni produkcióját láthatják. Ez utóbbi településen holnap, azaz június 3-án egésznapos helyi szervezésű horgászverseny és halászléfőzés is lesz.
Szintén június 2-án, azaz MA este 22 órától ingyenes magyar bulit szerveznek az Ever Green Klubban (Nagybánya, Dura utca, 4. szám), a 70-es, 80-as, 90-es és 2000-es évek legjobb magyar és nemzetközi slágerein lehet szórakozni, ami egy tökéletes kezdés a hosszú hétvégéhez! Asztalfoglalás az alábbi telefonszámon: 0727396953
Végül, de nem utolsó sorban Koltón június 3-án 14.00 órától különféle gyermekfoglalkozásokra várnak minden gyermeket a kastélykertbe (eső esetén a kultúrházba), 17.00 órától pedig a kastélykertben 40 perces késő középkori bemutatóval várja az érdeklődőket a Turul Sas Egyesület. A tánccsoport produkciója mellett hadászati, íjászati bemutatót, lovagi tornát, leányrablást, korszakhadászati bemutatót is láthatnak az érdeklődők.
Ne feledjék hát: MÉG MINDIG MÁRAMAROSI MAGYAR NAPOK, jertek el kicsik, nagyok, szépkorúak, fiatalok!
Tamási Attila